Friedmann Márton vagyok,

Nyerd Vissza Önmagad Specialista.

Segítek azoknak az embereknek, akik eredményes életet akarnak élni azzal, hogy önbizalomhiányos gondolkodás helyett jó döntéseket hozzanak a családjukban és a munkájukban.

Büszke vagyok arra, hogy azok, akik részt vettek a Nyerd Vissza Önmagad konzultációmon, úgy nyilatkoztak, hogy fordult egyet az életük, és egy olyan lökést kaptak hozzá, amit hosszú távon is éreznek.

Hadd mutatkozzak be neked pár szóval!

Gyerekkorom óta szeretek segíteni az embereknek, és mindig kerestem azt a módszert, amivel javíthatom a körülöttem lévők életét. Volt, hogy orvosnak készültem, és volt, hogy alternatív energiagyógyítással foglalkoztam.

Mindig azt figyeltem, mekkora változást tudok a másik embernél elérni, és mennyi idő alatt. Sok megoldással nem voltam megelégedve, mert vagy túl lassúak voltak, vagy túl gyenge hatást értem el velük. És sok módszer nem működött hosszú távon. Tehát tovább kerestem.

Így találtam meg Kasza Tamás Nyerd Vissza Önmagad programját, ahol az első alkalommal láttam, hogy mire képes. A partnerem, akit épp konzultáltam, amikor legyik brutális felismerése után 10 percig könnyes szemmel nem tudott mást kinyögni, csak hogy „B…meg! B…meg!” (Elnézést a vulgaritásért, de hát a való élettel foglalkozunk! 🙂

Rájött ugyanis egy olyan pici gyerekkori, mélyreható döntésére, ami az egész életére rányomta a bélyegét, és totálisan keresztbe tett minden erőfeszítésének. Anélkül, hogy tudott volna róla.

Ez az! –  gondoltam. Ezt a behatást szeretném elérni az embereknél, és ezt a fajta energiarobbanást szeretném látni, ahogy visszakapja az életerejét! És ezt a fajta tisztább gondolkodást, amivel már jobb döntéseket tud hozni.

Tehát elkezdtem szolgáltatni ezt a konzultációt, és nem tudom, kinek van belőle néha nagyobb sikere: az ügyfelemnek, aki súlyos, felesleges terheket rak le, vagy nekem, amikor látom, hogy felszabadul.

Tudom, hogy minden emberben eredendően ott van a lehetőség, hogy azt az életet élje, amit megálmodott magának, azzal a családdal, amit elképzelt, és meg lehet hozzá szerezni azt a gondolkodást, ami ezt stabilizálja a jövőre nézve.

És tudok segíteni elindulni ezen az úton. Csatlakozol?

Telefon: 0670 434 3862

Email: nyerd-vissza-onmagad@friedmannmarton.hu

Facebook: https://www.facebook.com/friedmann.marton/

Pin It on Pinterest

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com