Nyerd Vissza Önmagad Tréning

nyerd_vissza_onmagad_könyv

Nyerd vissza önmagad!
program specialista képzés
2019. március 9-10. (szombat-vasárnap)

Kevesen tudják rólam, de 2005-ben életvezetési tanácsadásból is éltem. Sőt egyik újság állandó rovatát vezettem. Azoknak az újságcikkeknek a legjava belekerült a Nyerd vissza önmagad című könyvembe, amiből már 2200 db fogyott el. És most gyártjuk a következő ezer darabot.

2019. március 9-10 -én nem csak egy két napos tréning lesz, ami során végig fogod csinálni a könyv 19 önismereti gyakorlatát, hanem megtanulod ezt szolgáltatni is.

 

 

Ez azt jelentette 2005-ben, hogy egy ügyfél harmincezer forintot fizetett nekem 4-6 óra tanácsadásért. Hat óránál nem adtam többet 50.000 forintért. Ha kellett neki még, akkor újra fizetnie kellett. Egy ember átlagosan 18 órát használt el. Az ajánlatom az, hogy kiképezünk téged, hogy ezt tudd szolgáltatni és tudj ezzel pénzt keresni.

A Nyerd vissza önmagad című könyvemmel nem csak egy könyv jelent meg, hanem egy módszer arra, ahogy tudsz segíteni az embereknek. Egy pontos programot tartalmaz, amit meg tudsz csinálni valakivel, és amiért pénzt kérhetsz. Szeptembertől licenszelni fogom ezt a lehetőséget, és kiképezünk arra, hogyan tudd leszolgáltatni a Nyerd vissza önmagad programot.

Ennek a képzésnek az ára hamarosan 254.000 Ft-ba fog kerülni, de idén egy jelképes 50.000 Ft-ért adom oda.

A képzés 2019 március 9-10-én lesz.

Azokra számítok elsősorban, akik már olvasták a könyvemet, és hajlandóak ebben gondolkodni, vagy nem tudják még kifizetni a személyre szabott konzultációt, de szeretnének megszabadúlni néhány belső gáttól.

Miért kéne neked Nyerd vissza önmagad életvezetési tanácsadóvá válni?

1. Ha utálod a jelenlegi munkahelyedet, akkor válts át erre.

2. Havi tíz nap munkával simán el tudsz érni egy 220.000 Ft-os nettó jövedelmet.

3. Ha MLM-es vagy, akkor eddig ingyen beszélgettél mindenkivel, és ingyen csináltál nekik életvezetési tanácsadást. Mi lenne, ha előbb keresnél az embereken, és csak miután teljesen megismerted a másikat lépteted be, akkor, amikor már elkezdte rendbe tenni az életét, és megtalálta a miértjeit? Ne csak költs a jelöltekre, hanem keress rajtuk mielőtt belépnek!

4. Ha nincs időd MLM-ezni, mivel a munkahelyed leszívja az energiáidat, és amikor hazamész, akkor már csak a TV-t tudod bekapcsolni.

5. Ha nem is akarsz ezzel hivatás szerűen foglalkozni, de végig akarod csinálni a könyvben az összes gyakorlatot, akkor mindenképpen gyere el a két napra!

10:00 – 18:00 két nap Hotel Ventura, Viola terem (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A képzést Veres Klára Nyerd Vissza Önmagad Specialista fogja tartani.

NYERD VISSZA ÖNMAGAD program specialista képzés

254.000 Ft helyett 50.000 Ft – utalj MOST!

 

ÁFA Mentesen utald a 50.000 forintot ide:

Veres Klára E.V. Budapest
CIB: 10700660-69838413-51100005

 

Kérdések és válaszok:

Ha csak a tréning érdekel, akkor is eljöhetek?

Persze. Nem kell tanácsadóvá válnod. Sokan jönnek el önismeret miatt, vagy mert családjuknak, beosztottaiknak segíteni akarnak!

Mit jelent a licenszelés?

Szerződést kötünk, hogy használhatod a Nyerd vissza önmagad programot, és ezért cserébe a bevételedből 10%-ot kell nekem fizetned.

Mi a feltétele annak, hogy Te elkezdhesd a munkát?

Három feltétele van:

1. El kell jönnöd egy két napos képzésre. Kizáró ok: Nem állhatsz pszichiátriai kezelés alatt, beleértve antidepresszánsok szedését illetve nem is lehet ilyen múltad.
2. Saját nevedre szoló vállalkozással vagy céggel kell rendelkezned, hogy a programról számlát adj.
3. Le kell adnod a szolgáltatást három barátodnak, és mind a háromnak kell írnia egy pozítiv visszajelzést.

Mi a feltétele annak, hogy folytathasd?

4. Két hetente el kell számolnod velünk (10% átutalása), és le kell adnod a statisztikáidat. Minden bevételedről számlát kell adnod.
5. Évente legalább egyszer el kell jönnöd a két napos képzésre, ami ingyenes lesz azoknak, akik egy bizonyos szintet elérnek.
6. Két éven belül el kell végezned a JEDI KÉPZŐNKET, ha még nem tetted.

Baráti Szeretettel,

Kasza Tamás
Lezárás $pecialista, Bestseller Író, Nemzetközi Tréner

A tréning tematikája:

1. Hogyan teremts egyensúlyt a család és a munka között?
2. Valóban ott dolgozol, ahol akarsz?
3. Hogyan érd el a céljaidat?
4. 19 lecke saját magaddá váláshoz!
5. Hogyan győzzed le a belső gátakat.
6. Mi a Te igazi személyiséged?

2018-as időpontok:

2018 március 10-11, 10-18:00-ig.

Előadó: Veres Klára Vezető Specialista

Helyszín:

2019 március 9-10, 10-18:00-ig.

Előadó: Veres Klára Vezető Specialista

Helyszín:

Pin It on Pinterest

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com